Sportköri hírek 2018

2018.szeptember 14.-15.-én rendeztük meg a hagyományos Geodéziai Sportnapokat, Mátrafüreden.  Cégünk –a Geodézia Zrt-  fontosnak tartotta, hogy több társ vállalkozást is meghívjon, természetesen a saját és a testvéri Geodézia Kelet Zrt dolgozóin kívül. Összesen 125 fő részvételével élveztük a programokat.

A sportvetélkedők – öt sportágban- pénteken 14 órakor kezdődtek, előtte ebéd, majd 18 óráig folytatódtak. 19 órától vacsora, majd 20 órakor volt a megnyitó, melyet Brunbauer Ottó vezérigazgató Úr tartott meg. A megnyitón a sportkör elnöke ismertette a májusi Közgyűlés határozatát, mely szerint –az Alapszabállyal összhangban–további  Tiszteletbeli Tagokat választott a Közgyűlés.  Az erre létesített Emléklapokat a következők kapták: Bakó Imre és Kern Ferenc.

Ezt követően –a meghívott DJ. zenéjére ropták a táncot, nemcsak a legfiatalabbak.               –Este 11 óra körül -az igen értékes nyereményeket felsorakoztató- tombola pihentette a táncolókat, majd folytatódott a táncmulatság, némi „hűsítő” italokkal.

Szombaton –sokak számára a nehéz ébredés- és erőt adó reggeli után szabadon lehetett sportolni, mivel az éles versenyek -a tervezettnek megfelelően- már az előző napon befejeződtek.  Egy könnyű büféebéd előtt tartottuk meg az ünnepélyes eredmény hirdetést, a díjak átadásával.

Az idei sportvetélkedőn a következő végeredmény született:

-Kispályás foci   I.hely Geodézia Borsod            II.hely Komunálinfo     III.hely ARGON-GEO

-Asztalitenisz    I.hely Geodézia Borsod       II.hely Komunálinfo     III.hely Geodézia Kelet

-Lövészet          I.hely ARGON-GEO       II.hely Geodézia Kalocsa   III.hely Geodézia Központ

-Kosár              I.hely Geodézia Kalocsa  II.hely Geodézia Kelet     III.hely Geodézia Borsod

-Gránát dobás   I.hely Geodézia Borsod  II.hely ARGON-GEO                 III.hely Komunálinfo

-Összesített       I.hely Geodézia Borsod    II.hely ARGON-GEO          III.hely Komunálinfo

-Citromdíj : Pécsi Geodézia

 

Zárszó: Köszönet a Geodézia Zrt. Vezetésének, hogy erkölcsileg és főképpen anyagiakban támogatta a rendezvényünket, és köszönet azoknak akik az előkészítésben, a szervezésben és a lebonyolításban igen nagy munkát végeztek. Bízunk abban, hogy ez a szép hagyomány folytatódik a következő években is.             Csabányi Lajos

A Geodézia Zrt. részvétele a Geospatial World Forum-on

129-450x260A Geodézia Zrt. részt vett a dubaji önkormányzat és a Geospatial Media and Communications BV közös szervezésével létrejött Geospatial World Forum nevű konferencián, melyre január 26-án és 27-én került sor.Az eseményen több neves külföldi szakértő is előadást tartott, köztük Csörgits Péter főmérnök kollégánk is.

A szakmai műhelyeken a résztvevők megbeszélték a térinformatikával felruházott társadalmak kialakításának fontosságát. Örömmel vettünk részt kiállítóként a konferencián, ezzel hozzátéve saját szakértelmünket a fenntartható társadalmak fejlesztéséhez, hiszen területünk, a földmérés az alapja minden térinformatikával felruházott, ún. „Smart City”, azaz Okos Város fejlesztésének.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy a földmérés, GIS és annak számos alkalmazási módja iránti érdeklődés a közeljövőben is számottevő lesz.

Főmérnökünk prezentációját erős közönségfigyelem kísérte, mivel az Okos Városok és GEOBIM megvalósítások megtervezésének, létrehozásának egyik elemi feltételeként jelölte meg a geometriailag pontos adatok begyűjtését.

Hussein Abdulmuttalib, a dubaji önkormányzat képviselője – és egyben a konferencia házigazdája – kihangsúlyozta az Okos Városok térinformatikai szolgáltatásainak fontosságát, mely a fejlettebb városirányítás által növeli a város lakosainak életszínvonalát és biztosítja a város fenntartható fejlődését.